Kamijo mozdulni sem tudott. Tudata még nem fogta fel a szavakat, amelyeket az imént hallott. Nem az nem lehet. Jasmine! De hisz tegnap még bent voltak nála, akkor, akkor még úgy tűnt jól van. Körbenézett. A terem közepén Hizaki a földön, arcát kezébe temetve, hangosan zokogott. Teru nem messze tőle a padlót bámulta. Yuki a terem másik felén állt, arcán hangtalanul peregtek a könnyek. Kamijo el akart indulni Hizaki felé, hogy felsegítse, de egyszerűen nem bírt megmozdulni. Hátát nekivetette a falnak, még mindig nem tudta elhinni, hogy Jasmine… nem tudta kimondani azt a bizonyos szót. Előbb jött a telefon Jasmine édesapjától, reggel Jasmine meghalt. Meghalt ismételte magában a szót Kamijo, nincs többé, szemét elöntötték a könnyek, ahogy tudata felfogta a megváltoztathatatlant. Percek teltek el így, talán órák is. Mindenki gondolataiba mélyedt, a Jasminenal töltött időre gondoltak. Mennyi mindenen mentek át együtt. És most vége! Jasmine nincs többé! Kamijo eltolta magát a faltól. Teru közben elindult Hizaki felé, gyengéden átkarolta és magához ölelte. Hizaki még mindig hangosan zokogott. Terunak fogalma sem volt, hogy mit mondhatna neki. Hogyan nyugtathatná meg? Hogy majd minden rendben lesz? A francokat lesz rendben, már soha semmi nem lesz úgy, mint régen. Kamijo odalépett Teruhoz.
- Gyere vigyük haza Hizakit – szólt halkan a fiúnak. Teru felállt majd Kamijoval együtt felsegítették Hizakit és elindultak az ajtó felé.
- Yuki jössz te is? – nézett vissza rá Kamijo. Yuki csendben bólintott, majd megindult mögöttük. Kamijo elővette a mobilját és taxit hívott. Senki sem volt olyan állapotban, hogy vezetni tudjon és más sem hiányzott volna most, mint egy baleset. Először Hizakit vitték haza, bekísérték a szobájába és lefektették. Teru felajánlotta, hogy aznap éjszakára ott marad vele. A taxi előbb Yukit tette ki majd Kamijot. Kamijo kinyitotta az ajtót, bement a nappaliba és leroskadt az egyik fotelba. Annyi minden kavargott most a fejében. Hogyan tovább? Egyáltalán van tovább nélküle? Újra eleredtek a könnyei, majd a fáradtságtól lassan álomba merült. Kamijo kinyitotta a szemét. Először azt sem tudta hol van, majd kezdte kivenni a szoba körvonalait, a fotelt, amelyben ült. Elnyomhatta az álom. Kint már sötét volt. Elment lezuhanyozott és lefeküdt. Elalvás előtt arra gondolt, bárcsak úgy ébredne holnap, hogy mindez csak egy szörnyű álom volt, de tudta, hogy ez a valóság és holnapra nem változik semmi.

Hizaki hagyta, hogy Kamijo és Teru betegyék az ágyba. Kamijo lehúzta a cipőjét, majd miután lefeküdt betakarta. Látta, hogy Teruval váltanak pár szót, de nem jutott el a tudatáig miről beszélnek. Mintha nem is itt lenne, tudata üres volt és csak egyetlen szó ismétlődött benne újra meg újra:
- Jasmine – szakadt ki Hizakiból. Teru odament hozzá és átölelte. Próbálta nyugtatgatni. -
- Próbálj aludni egy kicsit Hizaki – kérte Teru. Hizaki Terura nézett, látta a fájdalmat a szemében, az aggodalmat az arcán. Hirtelen elszégyellte magát. Terunak ugyanúgy fáj, mint nekem, erre még kénytelen engem is pátyolgatni, hogy én milyen önző vagyok.
- Rendben Teru, megpróbálok - válaszolta. De abban a pillanatban ahogy Hizaki becsukta a szemét, Jasmine arca jelent meg előtte. Riadtan nyitotta ki a szemét. Teru aggódó arcával találta ismét szembe magát.
- Minden rendben? – kérdezte Teru.
- Igen persze – motyogta Hizaki zavartan. Újra becsukta a szemét, de megint Jasmine jelent meg előtte, de most tudatosan kényszerítette magát, hogy szemeit csukva tartsa, amilyen erősen csak tudta összeszorította őket. Pár perc múlva mély álomba zuhant. Álmában különös helyen járt. Egy hatalmas teremben volt.
- Van itt valaki? –kérdezte Hizaki, de választ nem kapott. Úgy tűnt egyedül van. A terem végében egy ajtó volt, Hizaki elindult felé, kezét a kilincsre tette és kinyitotta. Egy másik terembe jutott, középen egy asztal volt, körülötte emberek ültek. Hizaki egyszer csak ismerős arcot pillantott meg.
- Jasmine – kiáltott fel Hizaki és futásnak eredt. Odaérve átölelte és erősen magához szorította.
- Hizaki megfojtasz – mondta amaz nevetve, miközben próbált szabadulni Hizaki erős szorításából.
- Ne haragudj – engedett a szorításon Hizaki – de úgy örülök, hogy látlak. Azt hittem, hogy ... szóval azt mondták… - Hizaki nem tudta befejezni a mondatot.
- Hogy meghaltam – fejezte be helyette Jasmine – igen, igaz.
Hizaki zavartan nézett rá.
- Nem értem hisz itt állsz előttem, meg tudlak érinteni – nézett rá értetlenül Hizaki.
- Ez csak egy álom Hizaki – válaszolta kedvesen Jasmine.
- Nem az nem lehet! – Hizaki hangja megbicsaklott.
- Hizaki nyugodj meg! – kérte Jasmine.
- Nem, nem tudok! Ha ez csak egy álom akkor én soha többet nem akarok felébredni! – kiáltotta Hizaki.
- Úgy le ide kérlek Hizaki és figyelj! – kérlelte gyengéden Jasmine – én már nem lehetek többet veletek és ezt el kell fogadnod bármennyire is fáj, ezen már nem lehet változtatni. Akkor is, ha kevés idő adatott meg a sorstól hálás vagyok, mert azt veletek tölthettem. Egy olyan nagyszerű zenekar tagja lehettem, mint a Versailles. És nektek most nem szabad abbahagyni érted, folytatnotok kell. Emlékszel még a céljainkra, az álmainkra? Váltsátok valóra és akkor én is boldog leszek!
- Jasmine nélküled nem fog menni – sírta el magát Hizaki.
- Dehogynem, menni fog – törölte le Jasmine Hizaki könnyeit – tudom, hogy meg tudjátok csinálni. Hizaki én mindig veletek leszek! De folytatnotok kell, magatok miatt is. Váltsátok valóra az álmainkat. 
- Rendben - bólintott Hizaki, letörölte maradék könnyeit és mosolyogni próbált.
- Ígérem - mormogta Hizaki, hirtelen felriadt, felült az ágyban és körbenézett. Megint a szobájában volt. Teru a szemközti fotelban aludt. Szegény fiú, Hizakinak lelkiismeret furdalása támat. Holnap meg kell köszönnie Terunak a kedvességét. Hizaki visszafeküdt.
- Ígérem Jasmine – mondta hangosan és újabb könnycsepp gördült végig az arcán. Attól, hogy most már tudta mit kell tennie a fájdalom még nem tompult, ugyanolyan erős maradt a szívében.

Teru Kamijoval együtt lefektette Hizakit.
- Kamijo én itt maradok ma éjszakára Hizakival – fordult a fiú felé.
- Rendben Teru. Köszönöm. Akkor holnap – búcsúzott Kamijo.
- Jasmine! – hallotta Teru amint Hizaki felsikított. Odament és átölelte, próbálta nyugtatgatni.
- Próbálj aludni egy kicsit Hizaki – kérte Teru.
- Rendben Teru, megpróbálok – válaszolta. Teru nyugtalanul figyelte.
Hizaki becsukta a szemét, majd hirtelen újra kinyitotta.
- Minden rendben? – kérdezte Teru. Aggódva nézett rá.
- Igen persze – mondta zavartan Hizaki.
Teru bólintott és leült a szemközti fotelba. Hizakit viselte meg a legjobban mindannyiuk közül, remélte, hogy együtt sikerül majd átsegíteniük őt ezen a nehéz időszakon. Bár pillanatnyilag azt se tudta ő, hogy fog túljutni rajta. Egész teste sajgott a fájdalomtól, olyan nehéznek érezte, mint még soha. A fáradtságtól megviselve, kimerülten zuhant álomba.

Yuki hazament és beállt a zuhany alá. A testén végigfolyó vízzel mintha csak a fájdalmát akarta volna elmosni. Mindhiába. Az makacsul ragaszkodott hozzá. Miért kellett Jasminenak meghalnia? Olyan kérdés ez melynek miértjére sose kap már választ. A víz összekeveredett arcán végigfolyó könnyeivel. Mi lesz ezután? Nélküle már nem lesz ugyanaz. Ennyi lett volna? Jasminenal a Versailles is meghalt? Nem! Yuki ezt határozottan érezte. Maga előtt látta Jasmine szemrehányó tekintetét. Ő sosem engedné, hogy feladják. Megígértek valamit egymásnak. És valóra váltják az ígéretüket miatta, és érte is! Jasmine is ezt akarná ebben biztos volt! Ott fognak állni ők öten azon a színpadon! Öten, mert Jasmine a szívükben örökre velük marad.