Hosszú fekete hajú lány járkál idegesen a járdán. Aggódó arccal nézeget fel a kezében tartott térképből. Szemmel láthatóan nem találja a hazafelé vezető utat. Újra a térképet vizslatja, majd mikor felnéz, szeme megakad egy tőle nem messze bóklászó fiún. Az út másik oldalán még néhány méterrel lejjebb egy tó terül el, a fiú a parton lödörőg úgy tűnik céltalan. Magas, sötét hajú, a lány csak ennyit tud kivenni. Kezd egyre idegesebb lenni. Már kezd sötétedni és még mindig nem találja a hazafelé vezető utat. Talán a fiú segíthene fut át az agyán. Nem tűnik innen veszélyesnek, egy próbát mindenesetre megér. Átmegy a másik oldalra a és egyenes a fiú felé tart. A srác a tavat bámulja és nem veszi észre a felé közeledő lányt.
- Elnézést - szólal meg a lány.
- Igen? - riad fel a srác a gondolataiból.
- Elnézést a zavarásért, de tudnál nekem segíteni? Eltévedtem és nem találok vissza a szállásomra.
- Hol a szállásod?
- Sindzsuku, Akasaka 1-chome, 10-ban, 5-go.
- Azt tudom is, hogy hol van, de - a fiú kicsit habozott, majd folytatta - nem kéne ilyenkor egyedül mászkálnod, veszélyes lehet. Elkísérlek.
- Igazán hálás vagyok, de nem akarok neked gondot okozni - szabadkozott a lány.
- Semmi gond - mosolyodott el - akkor induljunk is.
Csendben haladtak egymás mellett. A lány oldalt sandított és végigmérte a fiút. Nála kb 15 centivel magasabb, fekete hajú, kedves, markáns arcú. De volt valami szomorúság a szemében. Zavartan sütötte le a szemét. Nemsokára megérkeztek az épülethez.
- Egy kollégium? - lepődött meg a srác.
- Igen, ösztöndíjjal tanulok itt a Tokiói Egyetemen.
A srác füttyszóval jelezte elismerését.
- Köszönöm, hogy hazakísértél.
- Igazán nincs mit.
- Jó éjszakát.
- Neked is.
A fiú elindult vissza a sötét éjszakába.
- Várj, mi a neved? - kiabált utána a lány.
- Taguchi Junnosuke. És a tiéd?
- Shinozuka Nashii.
- Szép a neved Nashii – elvigyorodott, majd eltűnt az egyik utcában.