Mivel Akanenak és Ishibunak semmi baja a két lánnyal, és Akane egyből fellelkesedett a csavargás hallatán, rögtön beleegyeztek. Egy közeli cukrászdába ültek be, Ishibu egy hatalmas fagyikelyhet rendelt jó sok habbal, Akane csatlakozott hozzá.  A másik két lány csak kávét rendelt magának.
- Ti ugye csak nemrég költöztetek ide? – érdeklődött Akane.
- Igen. – válaszolt szűkszavúan Miyu.
- És miért?
Miyu és Aya lehajtották a fejüket. – Meghalltak a szüleink két évvel ezelőtt. Azóta elég gyakran költözünk, sehol sem találjunk a helyünket.
Ishibunak úgy tűnt mintha Aya szeme megvillant volna. Biztos csak képzelődöm gondolta.
- Szegénykéim. A mi szüleink is meghaltak. – tette hozzá szomorúan Akane.
- Akane! –  csattant fel Ishibu hangja élesen.
- Tudom. Ne haragudj!
- Valami baj van? – érdeklődött zavartan Miyu.
- Semmi, de erről nem szoktunk beszélni. – válaszolt Ishibu.
- De várjatok csak, ha a szüleitek nem élnek, hogy lakhattok egyedül?
- Na pont ezért nem beszélünk róla.  – vetett mérges pillantást újra Akanera.
– De ezt senkinek sem mondhatjátok el rendben?
- Igérjük. – válaszolta kórusban a két lány.
- Mi sem ebben a városban születtünk. Másfél évvel ezelőtt haltak meg a szüleink. Szőrnyű sokk volt és nagyon féltünk, hogy elválasztanak minket. Ezért csináltattam egy hamis személyit, amiben minden igaz volt kivéve a születési dátumot. Így gyámja lehettem a két lánynak. Aztán ideköltöztünk.
Akane csendben hallgatta a történetet, nem mert közben vágni. Biztos megvan az oka amiért Ishibu kissé másképp adta elő a sztorit. Hisz igazából ő idősebb volt náluk, a gyámsággal nem volt semmi gond. A sulihoz kellett a hamis személyi, hogy együtt gyárhassanak suliba.
- Értjük. Hát elégé hasonló helyzetben vagyunk.
- És ti ezt hogy oldottátok meg?
- Megléptünk a családügyesek elől!
- Az durva! - Hát nagyon vigyáznunk kell, hogy ne bukjunk le az biztos. Hamis név stb.
Ishibun egyszer csak furcsa érzés lett úrrá. Az ajtó felé fordította tekintetét. Egy magas, vékony, vállig érő sötétbarna hajú lány lépett be rajta. Ilyen szépséget ritkán lát az ember és Ishibu azt is tudta miért. Vámpír! Mit keres itt egy vámpír? Ishibu nyugtalan lett.
- Húgi  lassan indulnunk kéne!
- Oké. Persze – kanalazta be gyorsan maradék fagyiját Akane.
- Máris menetek kell? – érdeklődött Miyu?
- Sajnálom, de holnapra sokat kell tanulnunk. Köszönjük a meghívást.
- Szívesen! Reméljük máskor is lesz rá alkalom.
- Mi is. Sziasztok.
- Sziasztok.
Amint kiértek az utcára Akane Ishibu elé állt.
- Mi volt ez a hirtelen sietség?
- Láttad azt a barna hajú lányt, aki előbb jött be?
- Az a lány gyönyörűszép volt!
- És nem mellesleg vámpír!
- Mi?
- Igen. Ezért lett olyan sietős. Remélem Nashii már otthon van, azonnal beszélnünk kell vele.
Akane nem igazán értette ezt a vámpíros dolgot, de megrémítette az az idegesség, ami úrrá lett Ishibun. Hamar hazaértek, de persze Nashii még sehol nem volt.
- Menj tanulni húgi – mosolygott rá Ishibu.
- És te?
- Mindjárt jövök én is.
Akane felszaladt a lépcsőn, Ishibu hallotta amint becsukta maga mögött az ajtót. Ishibu kiment a mosdóba, lecsúszott a földre és zokogni kezdett. Már megszokta. Általában két hetente jól kisírta magát, ha jobban mentek a dolgok akkor három hétig is kibírta. És ez a két lány, most csak újra emlékeztette őt a múltra. A múltra, amit sosem fog tudni elfeledni.  Másfél évvel ezelőtt, még boldog család voltak, anya, apa, ő és Akane. Egyik este vámpírok törtek rájuk, nem volt semmi esélyük. Anyja halálsikolyát nem fogja elfelejteni még él. Két vámpír tört be a szobába. Védelmezte a húgát, ameddig csak tudta. De csak gyenge semmiség volt a két vámpírhoz képest. Végül az egyiknek sikerült megsebsítenie a húgát. Ő maga már több sebből vérezett a következő csapás bizonyára halálos lett volna. Akkor jelent meg Nashii, legyőzte mindkét vámpírt és megmentette őket.
- A francba elkéstem – mérgelődött, miközben a  sebeit vizsgálgatta.
- Nővérkém – zokogott Akane –kérlek segíts rajta!
- Már késő – motyogta az idegenre nézve – kérlek vigyázz  a húgomra.
Nashii tehetlen dühében öklével a falba ütött. Nincs más választásom!
- Még van egy lehetőség – azzal elővillantotta szemfogait.
Ahogy meglátta elfogta a félelem, próbált hátrálni, de túl gyenge volt.
- Ne, ne félj. Nem akarlak bántani. Túl súlyosak a sérüléseid, nem fogod túlélni, de én megmenthetetlek a haláltól, azáltal, hogy vámpírrá teszlek.
- Vámpírrá?
- Igen. Persze nem lesz egyszerű. Vágyni fogsz a vérre, de be kell érned majd állatok vérével. Embert nem ölünk.
- Nem is tudnék.
- Továbbá a napot se nagyon kedveljük. Erősebb és gyorsabb leszel, a sérüléseid hamar begyógyulnak, de vigyáznod kell, hogy ezt senki ne vegye észre. Menni fog?
A húgára pillantott.
- Akkor vigyázahtok rá – mosolyodott el – igen menni fog!
- Akkor ... Nashi óvatosan belemélyesztette két szemfogát a nyakába és szívni kezdte a vérét. Óvatosan kellett eljárnia, hisz már így is rengeteg vért vesztett. Órákkal később ébredt fel, valahogy másképp érzete magát. De csak napokkal később érezte meg igazán a változást. A legrosszabb valóban a mérhetetlen szomjúság volt. Meg kellett tanulnia leküzdeni a vágyat, mert amikor azt elborította akkor nem volt se testvér, se szülő, se barát se semmi. Akanet nagyon megviselték a történtek, a szíve majd beleszakadt, hogy ilyen szomorúnak kellett látnia. Amikor megtudta, hogy a vámpíroknak meg van a képességük emlékek kitörléséra, megkérte Nashiit, hogy törölje ki húga emlékét arról a szörnyű éjszakáról. Akane azóta úgy tudja, hogy a szüleik autóbalesetben haltak meg, neki meg Nashiinak pedig egy furcsa betegségük van. De mindig is furdalta a lelkiismeret, hogy vajon helyesen cselekedett-e. Ha a húga meg tudná mi tett vajon meg tudna neki bocsájtani valaha? Egy jó félóra lehetett már a mosdóban, de a sírás valahogy megtisztította, szüksége volt rá. Nem tudta kivel megbeszélni a dolgokat. A húgának nem mondhatott semmit, Nashii meg... Nashii bár velük maradt, de magányos harcos volt továbbra is. Nem is velük, hanem csak mellettük élt. Semmit nem tudott a lány múltjáról , egyszer még az elején próbált kérdezősködni, de Nashii mereven elutasította. Azóta inkább nem kérdzett semmit a lánytól. Ajtó csukodásra lett figyelmes. Kiment az előszobába. Nashii érkezett meg.
- Nashii van egy kis gondunk.
- Ugyan mi? – nevetett fel a lány
- Egy vámpír!