Nashii arca abban a pillanatban megfeszült.
- Hogy nézett ki? Te sírtál?
- Hát barna... Nem!
- De látom rajtad.
- Barna haja volt, az arca komor. A szemszínét nem láttam. Nem volt túl magas de gyönyörű volt.
Nashii ráharap ajkára és felszisszen, majd egy halk "francba" hagyja el a száját. Gyanakodva Ishibura tekint.
- Nem voltatok ti ma véletlenül azzal a két lánnyal?
- Ayáékkal? De...
- Remek. Valamiért úgy érzem közük van ehhez...
- Nashii! - Akane fut le a lépcsőn. Arca kissé elkomorodik, hogy valami komoly beszélgetésbe csöppent. - Mi a téma?
- Semmi... Nekem most... Mennem kell.
Nashii épp olyan gyorsan távozott, mint délutánonként.
- Hmmmm - méregeti Akane az ajtót, ahol Nashii az imént kiviharzott. - Szerinted pasihoz járkál?
- Mi? - Ishibu felnevet. - Az kizárt.
- Nem tudom. - Kaján vigyor ül ki Akane arcára.
Ishibu egy szájelhúzás után a konyhába megy, hogy valami vacsorafélét üssön össze. Nashii eközben az utcákat - főleg a háztetőket járva mustrálja a várost. Felnéz a Holdra.
"Hol lehet..." - Ezután szélsebesen egy másik városba indul, ami pár órányi autóútra fekszik. Minden délután ide jön, mikor eltűnik. És valóban fiú van a dologban, de nem úgy, ahogy azt Akane gondolja. Egy ház emeleti ablakán benéz. Odabent a villany felkapcsolva, egy szőke, kócos hajú fiú ül a számítógépnél. Nashii egy ideig bámulja, majd pár kört tesz a ház körül, és hazamegy. Akaneék épp az asztalnál ülnek. Ishibu csak piszkálja az ételt, néha-néha egy-egy falatot bekap, Akane viszont tömi magába az ételt.
- Hol jártál? - kérdi Nashiitól teliszájjal.
- Valahol. - Ezután a szobájába indul, de még visszafordul. - Ja igen... Ayáékat kerüljétek. Az a lány nem véletlenül került ide. Eddig egy közeli városban ólálkodott.
Ishibu elgondolkodva piszkálgatta továbbra is az ételt. Majd lenyomott néhány falatot a torkán, Akane miatt. Végülis egy ember evés nélkül nem maradhat életben. Néha elege volt ebből az egészből.  Méghogy örök élet. Pff kinek kell. Mert Akane egyszer... Elhesegette sötét gondolatait. Most másra kellett koncentrálnia. Nashii tud valamit, valahonnan ismerheti a lányt, de miért nem mond neki semmit. Ishibu valami miatt nem tudott közel kerülni Nashiihoz, bármennyire is igyekezett mintha lett volna egy fal köztük, amin Nashii nem volt hajlandó vagy nem tudott átlépni.  Szeme mérgesen villant fel. Ha nem hajlandó semmit mondani kénytelen leszek magam kideríteni. Nemcsak róla van szó – nézett vidáman falatozó kishúgára.
Nashii fáradtan rogyott le az ágyára. Nem akart ennyire fensőbbséges lenni Ishibuval. Tudta, hogy megbízhat a lányban, azt is, hogy az teljes szívéből szereti őt, de mégis volt köztük egy fal, amit saját maga húzott fel és egyszerűen nem tudott átlépni rajta. Talán félt újra megszeretni valakit, mert az elvesztés fájdalmát nem tudta volna mégegyszer túlélni.  Hangtalanul peregtek végig a könnyek az arcán, ahogy eszébe jutott az az éjszaka. Nashii egy kedves kertvárosi családi házban lakott a szüleivel és öcsével.  Nagyon imádta az öcsét Akit, igaz a srác és közte nagy volt a korkülönbség. 12 éves volt mikor Aki megszületett, de rögtön szívébe zárta  a csöppséget. És bár az elején kicsit fura volt, hogy már nem egyedüli gyerek a családban, alig várta minden nap, hogy hazajöhessen az iskolából és játszhasson vele.  Amikor Aki óvodás lett, suli után mindig elkísérte az anyukáját mikor az Akiért ment. 5 éves volt Aki mikor az egyik éjszaka vámpírok támadtak rájuk. Nem kíméltek senkit. Nashii kivételével, szépsége rabul ejtette a fővámpírt, így őt nem ölték meg, hanem magukkal vitték. Sikítozott,rúgkapált , harapott, de mindez nem segített. Gyenge volt, akkor még.  A fővámpír nem bírt betelni a lánnyal, gyönyörű volt, ugyanakkor rettentő makacs is. Vámpírrá tette, hogy vele maradjon örökre. Az első napokat Nashii sosem fogja elfelejteni. A szomjúság ami elöntötte, eszét vette. Mindegy ki volt, gyerek, felnőtt, fiatal vagy öreg, csak vére legyen.  Akkor a vágy olyan erős volt, hogy nem tudott gondolkodni, semmi más nem hajtotta csak az öszönei. Miután megkapta a vért és lecsillapodott, elszőrnyülködve gondolt vissza rá mit tett.  De amikor újra elöntötte a vágy az megint csak erősebb volt nála. Egy idő után Nashii nem bírta tovább, a halott emberek látványa eszébe jutatta a saját családját. Vajon ő most kit vett el a családjától, egy húgot, bátyot, férjet, feleséget, anyát, apát. Mert a fővámpír egy valamit nem tudott elvenni Nashiitól a fájdalmát. Aztán egyik nap, egy újabb vérszívás után, döbbenve nézett a földön fekvő fiúra. A fiúcska 7-8 év körüli lehetett, kedves arcán most ijedtség tükrözödött, szőke rövid haja vérben ázott.  Az öcsém is lehetne villant át Nashii agyán. Könnyek szöktek a szemébe. Futni kezdett, de bármennyit is futott, nem lett jobb. Ekkor hozta meg az elhatározását. Edzeni kezdte magát, lelkileg. Testi edzést idáig is kapott, egyike volt már a legjobb, legerősebb vámpíroknak. De Nashii ettől naptól fogva elhatározta nem iszik több emberi vért. Ő nem lesz ilyen szörnyeteg. Soha ilyen kínokat nem élt át mint akkor.  Meg kellett tanulnia tudatánál maradnia akkor is, amkor elöntötte a vér iránti vágy. És bár pótolta mindezt állatvérrel, az mégsem volt teljesen olyan, mint az emberi. Mostanra Nashii már egész jól hozzászokott.  És mikor Ishibut változtatta vámpírrá tudott segíteni a lánynak, urrá lenni ezen a szörnyű kínon.  Aztán pár hónapja a környező városokat járva, egyszercsak a saját szülővárosában kötött ki. Azóta, hogy egyik éjjel elintézte az összes vámpírt és lelépett, nem járt erre. Kiment a temetőbe megnézni szülei és kisöccse sírját, de fura mód Aki sírját nem találta. Elment a régi házukhoz és kérdezősködni kezdett a szomszédoktól. Akkor tudta meg, hogy Aki túlélte, bár sérülései életveszélyesek voltak, de csodával határos módon életben maradt. Nevelőszülőkhöz került, de hogy kikhez, azt a szomszédok se tudták. Nashii latba vetve vámpíri képességeit, éjszaka betört a polgármesteri hivatalba és kiderítette az örökbefogadó szülök címét. Izgatottan és félelemmel telve indult el.  A házhoz érve be akart kopogni, de aztán meggondolta magát. Mit is mondjon az öccsének. Hogy ő is életben maradt egy apró szépséghibával. Hogy csak most tudta meg, hogy Aki él, ezért nem kereste ennyi éven át. Észrevette, hogy a tetőéri ablak nyitva van, Nashii felugrott a szomszédos tetőre és benézett. Egy szőke hajú srác ült a számítógép előtt, vidáman játszott valami, valószínűleg lövöldözős játékkal. Nashii fülét egyszercsak egy női hang ütötte meg.
- Aki gyere, kész a vacsora.
- Máris megyek anya - azzal már állt is fel és indult lefelé.
Anya. Nashii fülében ez az egyetlen szó visszhangzott. Öcse most boldog. Talán jobb ez így. Hosszú idő óta most először mosolygott. Már attól is boldog volt, hogy öcse élt és láthatólag jól van. Azóta minden délután ellátogatott ide, hogy a távolból egy kicsit figyelhesse. Legalább ennyi megadatott neki.