- Akane ülj már le a fenekedre – Kirán látszott, hogy kezd ideges lenni.
- Jól van na, csak olyan izgatott vagyok – durcáskodott a másik.
Felnevettem. Akane az egész vonatuton alig bírt nyugton maradni, ötünk közül ő volt a legizgatottabb. Még mindig olyan hihetetlen volt az egész. Mi öten Japánba utazunk. Álom ez csupán vagy tényleg valóság. Karomba csíptem, amivel csupán azt értem el, hogy bőrömön egy piros folt keletkezett, de minden más változatlan maradt. A vonatbemondó riasztott fel gondolataimból: Ferihegyi reptér, végállomás. Innen még jó néhány méter volt a reptér bejáratáig és a bőröndjeink nem voltak éppen könnyűek. Akane ment legelöl, szinte futott, ámulva néztem, hogy csinálja lévén az ő bőröndje sem volt éppen könnyű.
- A 20 óra repülőutat, hogy fogja vajon kibírni? – mormogtam magam elé.
- És én? – nézett fel rám aggódó szemekkel Nashii. Nem bírta a zárt tereket, ezért aggódott, hogy fog megbírkozni a dologgal, és ugye egy repülőn nem lehet útközben kiszállni.
- Nem lesz semmi baj – mosolyogtam le rá – végig itt leszek veled. Egyik kezemmel átkaroltam a derekát a másikkal pedig a bőröndömet vonszoltam magam után.
- Igyekezzetek – kiabált hátra Akane.
- Ezekkel a bőröndökkel kicsit nehéz – Aya épp a sajátjával küszködött és ebben a pillanatban nem lehetett megmondani vajon ki fog kikerülni győztesen.
- Akane van még két óránk a repülő indulásáig, úgyhogy nyugodj meg légyszíves! – Kira is nagyban rángatta a saját bőröndjét.
Pedig nem is hoztunk magunkkal olyan sok mindent, de hát három hétre azért kell cucc bőven. 
Végre nagy nehezen bejutottunk a váróterembe, ahol megkönnyebbülten ültünk le, hogy kifújjuk magunkat egy kicsit. Akane fél perc múlva már talpon volt. Most fog életében először repülni, ettől még izgatottabb volt. Le fel mászkált a váróteremben és mindent megnézett. Mosolyogtam, olyan édes volt. Aztán magunkra néztem. Mi többiek úgy gubbasztottunk a székeken mintha legalábbis a 20 órás repülőút után lennénk nem előtte. Végül a hangosbemondó a mi járatszámunkat mondta be, megkezdődött becsekkolás. Egymás mögé álltunk a jegyekkel a kezünkbe, a bőröndöket feladtuk, majd egy másik váróterembe kellett még várakoznunk, amíg felszállhatunk a gépre. Ez már jóval kisebb volt, ami Akane mozgásterét is nagyban korlátozta. Kira és Aya egymással beszélgettek. Amennyire ki tudtam venni, épp azt tárgyalták meg mi mindent fognak csinálni Tokióban. Nashiira néztem, fáradtnak tűnt, ugyanakkor láttam az izgatott csillogást a szemében. Táskámból kikotortam egy darab papírt meg egy tollat.
- Írjunk ficut Akanenak – fordultam felé. Kérdően nézett rám. Elnevettem magam.
- Legalább pár percig le tudjuk majd valamivel kötni a figyelmét – magyaráztam meg előbbi kijelentésem. Nashii elnevette magát.
- Végülis úgyis van még időnk.
- Oké a lényeg, hogy Kazu szerepeljen benne.
- Akane el sem merte hinni mikor olvasta a neten, a KAT-TUN fellép Magyarországon, szíves hevesebben kezdett verni a híre – kezdte el diktálni Nashii.
Az idő így gyorsabban telt és végül hosszas várakozás után felszállhatunk a gépre. Az ablak mellet közvetlen Kira ült mellette Aya, mögöttük az ablak mellett Akane, aztán én, mellettem pedig Nashii.
Akane orrát az ablakhoz nyomta, bár még nem volt semmi látnivaló. Az ajtókat becsukták, a kapitány köszöntötte az utasokat, a stewardessek pedig elmondták az ilyenkor szokásos tudnivalókat.
Megkezdődött a felszállás, kicsit rázkódott a gép, de különben zökkenőmentes volt. Nemsokára jöttek a stewardessek, innivalókat és süteményt szolgáltak fel. Mindannyian teát kértünk, kivéve Nashiit ő kávét ivott. A repülőgép elérte a végleges repülési magasságot. Kinéztünk az ablakon, a látvány, ami elénk tárult csodaszép volt.
- Ha nem tudnám, hogy leesnék, simán sétálni akarnék rajta – utaltam az előttünk elterülő csodaszép felhőkre. Az ég gyönyörű kék volt, egyszerűen varázslatos.
- Gyönyörű – ámult el Kira. Mindannyian helyeseltünk.
Az idő lassan telt és Akane mocorogni kezdett a helyén.
- Unatkozom – panaszolta szomorúan.
- Mindjárt nem fogsz – mosolyogtam rá és elővettem a ficut, amit a váróban írtunk együtt Nashiival.
- Tessék – nyújtottam át neki – olvasgass egy kicsit.
- Ez mi? – villanyozódott fel egészen.
- Ficu. Kazus. Tudtuk, hogy unatkozni fogsz, ugyhogy a vároban írtunk neked egyet Nashiival. Jobban mondva Nashii diktált, én meg írtam. – kuncogtam.
- Hé, te is kivetted a részed – nézett rám rosszallóan Nashii.
- De az izgalmas részek Nashiitól származnak – vágtam vissza.
Nashii nagyot sóhajtott, megcsóválta a fejét, de úgy gondolta nem érdemes vitatkoznia velem.
Kishitű – mondta majd tüntetőleg a másik irányba fordította a fejét.
Akane elnevette magát és belemerült a ficuba. A többiek csendben pihentek. Néhány perccel később Akane felénk fordult.
- Ez nagyon jó volt! Nincs még?
- Sajna csak ennyire futotta az időnkből. – szabadkoztam.
- Kár – szomorkodott Akane. Felnevettem.
- Nemsokára megírhatod a saját történeted, csupán néhány óra.
Akane szeme felcsillant, előre-hátra hintázott az ülésben. Pár percre rá a stewardessek meghozták a vacsorát. Miután megettük a rántott húst, krumplival és salátával mindenki kényelembe helyezkedett, felkészülve az éjszakai alvásra. Kint sötét volt már, és az égbolt ma különösen fényesen ragyogott.
- Jöhetek? – nézett fel rám Nashii.
- Persze – mosolyogtam és kitártam a karom, mire Nashii odabújt hozzám, fejét a mellkasomon pihentette.
- Ti most khmm együtt vagytok? – nézett ránk Akane huncutul.
- Nem, te perverz! – néztem rá szúrós tekintettel. Elölről hirtelen kuncogást hallottam.
- Akane te sosem változol – hallottam Kira hangját.
- Apja fia – vágott vissza Akane.
- Fenéket, én nem vagyok ilyen perverz – fordult hátra Kira.
- Dehogynem. – majd hirtelen Aya felé fordult – akkor lehet nagyitól örököltem.
- Tőlem aztán nem max nagyapádtól.
- Melyiktől is?
- Hát látod ez jó kérdés.
Erre mindenki nevetni kezdett, majd visszahelyezkedtünk a székünkbe alvó pozícióba és szép lassan mindannyian elaludtunk.
Mikor magamhoz tértem, már világos volt, a nap erős sugaraival bevilágította az egész repülőgépet. Nashii már nem feküdt a mellkasomon.
- Kiráék? – kérdeztem tőle.
- Szerintem még alszanak, de pszt. – tette ujját a szájára. Értetlen arcot vághattam, mert fejét oldalt billentette, hogy én is láthassam a mellette szuszogó édes lányt. Szóval még alszik mosolyodtam el magamban. Előre hajoltam, Kira akkor ébredezett.
- Jó reggelt – köszöntöttem.
- Jó reggelt –nyújtózkodott akár egy kismacska.
Aya mellette még összegömbölyödve aludt.
- Még mennyi idő – érdeklődött Kira.
- Hát úgy kb. 4 óra – válaszoltam. Kira visszadőlt az székébe és nagyot sóhajtott.
Visszadőltem én is és a mellettünk elsuhanó felhőket bámultam. Valami szerencse folytán Akane az egész hátralevő utat végig aludta. Leszállás előtt úgy kellett felkelteni.
- Akane – paskolta meg gyengéden Nashii az arcát - ébredj.
- Mi az? – fordult a másik oldalára.
- Ébredj, leszállunk, megérkeztünk.
- Mi? – fél perc alatt magához tért.
- Kösd be az öved és kapaszkodj.
A leszállás szerencsére zökkenőmentes volt és a bőröndjeinkhez is hamar, minden nehézség nélkül hozzájutottunk. A repülőtér előtt fogtunk két taxit, mert ugye egybe nem fértünk volna el, így kényelmesen utazva jutottunk el a közeli hotelba.
A hotel kívülről gyönyörű, nagy, impozáns épület volt. Amikor beléptek egy hatalmas előtérbe kerültek, tőlük jobbra a recepció, balra a bár volt. A bár melletti ajtó az étterembe vezetett. Az előtér falát körbe barna faburkolat vonta be két méter magasságig, felette fehérre festették a falakat. Ennek ellénére a terem mégsem tűnt ridegnek, köszönhetően a falakon körös-körül felakasztott képeknek, és az asztalokon elhelyezett színes virágcsokroknak, melyek barátságossá tették a helyet. A plafonról két hatalmas kristálycsillár lógott le. Odamentünk a recepcióhoz.
- Jó napot kívánok szólítottam meg a recepcióst.
- Jó napot hölgyeim. Miben segíthetek? – érdeklődött udvariasan.
- Feldhoffer Andrea névre foglaltam két darab kétágyas szobát, az egyikben pótággyal.
- Egy perc türelmét máris nézem – belenézett a számítógépbe, majd megfordult, leakasztott két kulcsot a falról és felénk nyújtotta – parancsoljanak, 5. emelet 527-es és 528-as szoba.
Elindultunk a lift felé. Miközben felfelé haladtunk Kira megkérdezte:
- És ki melyik szobában fog aludni?
- Arra gondoltam, hogy te alszol Aya-val a két ágyasban és pedig Nashiival és Akaneval a pótágyasban.
- Nekem jó vonta meg a vállát Kira.
A többiekre néztem, mindenki egyetértően bólintott. Időközben megérkeztünk az 5. emeletre, az ajtó előtt kettéváltunk, mindenki ment elfoglalni a saját szobáját.
Kinyitottam az ajtót, majd magam elé engedve a másik két lányt én is beléptem a szobába.
Tágas, szép, tiszta szoba volt. Az ajtón belépve jobbra a mosdó nyílt, balra meg a zuhanyzó. Beljebb lépve, a jobb oldali falnál keresztben két ágy helyezkedett el, előttük hosszában a pótágy. A távolabbi bal oldali sarokban tv és hűtő állt a közelebbiben a szekrény.  Rögtön, ahogy beléptünk ledobtuk böröndjeinket a földre és az ágyra vetettük magunkat. Mindannyian fáradtak voltunk, a hosszú repülőút kimerítő volt, és az időeltolódás se javított épp a helyzeten.
- Mi lenne ha aludnánk egy kicsit? – fordultam azzal a lendülettel hasra.
- Ne már! – ellenkezett Akane.
- Álmos vagyok – nyűgösködött Nashii.
- Nem azért jöttünk, hogy aludjunk – méltatlankodott Akane.
- Majd megnézem, holnap reggel hánykor kelsz – vetettem rá gyilkos pillantást.
Feltápászkodtam és az ajtóhoz mentem.
- Hova mész? – érdeklődött Akane.
- A szomszédba.
Nashii felnyögött, Akane ellenben máris ott állt mögöttem.
- Jövök én is.
Bekopogtam a szomszéd szobába és a „Szabad” kiáltás elhangzása után benyitottam. Aya böröndje félig nyitva az ágyon hevert, ő maga pedig az ablaknál állva gyönyörködött a kilátásban. Kira serényen pakolta be ruháit a szekrénybe.
- Hogy ti milyen energikusak vagytok – dobtam le magam Kira ágyára.
- Nem úgy mint te meg Nashii – morogta Akane.
Kira kérdeően nézett rám.
- Aludni akartunk.
- Ja értem. – kuncogott.
- Menjünk inkább nézzünk körbe! –javasolta Akane.
- Szerintem is! – támogatta az ötletet Aya is.
- Rendben. – tápászkodtam fel az ágyról, megszagoltam a karomat – előtte nem ártana lezuhanyoznom. A másik kettő felnevetett, erre én vágtam egy grimaszt.
Akkor háromnegyed óra múlva a szobák előtt – intettem hátra, miközben becsuktam magam mögött az ajtót.
Akane fél óra múlva talált vissza a szobánkba, Nashii épp akkor lépett ki a fürdőből, vízes hajára törülközőt tekert.
- Mehetsz Akane. A lány felkapva néhány ruhadarabot máris a fürdőben volt. 10 perc múlva kész is volt.
- De gyors voltál – néztem rá elismerően.
- Nem mindenki fürdik órákig – nevetett Nashii. Kinyújtottam rá a nyelvem.
- Nem tehetek róla. Ez van! – nyújtozkodtam el az ágyon.
Akane felkapta a táskáját.
- Gyertek, induljunk!
Nashiival feltápászkodtunk, kiérve a folyosóra Aya és Kira már vártak ránk.
Lementünk a lifttel leadtuk a portán a kulcsot, és elindultunk, illetve csak indultunk volna, de merre.
- Menjünk arra – bökött Aya ujjával jobbra.
Végülis - vontuk meg a vállunkat – tökmindegy.
Elindultunk az adott, irányba. Az utcán viszonylag kevés ember volt, de így is figyelnünk kellett, nehogy elhagyjuk egymást. Akane megfordult és velünk szembe, hátrafelé kezdett menni, közben élénken magyarázott.
- Akane menj már normálisan! – szólt rá Kira. De a másik csak huncutul nevetett.
- Aka – akart szólni megint Kira, de torkán akadt a szó. A lány úgy ahogy volt háttal belegyalogolt valakibe. A másik négy lány tágra nyílt szemekkel, döbbenten bámulta az Akane mögött álló alakot.
 Miért bámulnak ilyen döbbenten? – csodálkozott magában Akane.  Abban a pillanatban, ahogy megfordult, mindent megértett.  Az ő arcára is pontosan ugyanaz a döbbenet ült ki.
Ez nem, ez nem lehet igaz – hebegte magában Akane – de hisz ez Kai a Gazetteből.